Az emberi élet legfontosabb momentumai az ünnepek. A születésé, a szerelemé, a halálé, a nevünké – hogy kik vagyunk mi, hogy megszólítanak minket mások; az eredményeké, melyekért megdolgoztunk, s többé válunk általuk. Az ünnepektől buborék a hétköznap.

A pillanat, mikor ott állsz szemben valakivel, aki mellett megkaptad a téged jobbá tévő feled, valakit, akivel könnyebb az üdvösségre jutni ünnepet kíván. Meg kell állni és megköszönni, hálát adni, megígérni, megfogadni. Eskünk arról szól, hogy jóban-rosszban szeretni fogjuk férjünket, s ez olyan megnyugtató és gyönyörű. Bánthatnám is, kiabálhatnék is vele, haragudhatnék, sértődött lehetnék és gyáva, de én inkább átölelem majd gondolatban vagy élőben és megpróbálom segíteni, hogy legyünk együtt jobbak. Elszállhatnék a szerelemtől, de míg fürdőzöm a fényben dolgozom azon, hogy őt is süsse a nap. Jó ez. A legjobb, ami velünk történhet. Az elköteleződés felszabadító lehetőség önmagunk és a világ megismerésére, kiteljesítésére egy biztosító kötéllel, aki visszaránt minket ha kell; megtart minket, ha megcsúszunk; felhúz, ha elfáradunk, szorít ha vacogunk; enged, ha lépünk. Nekem ez a kötél puha pázsit. Nem a papírért van az ünnep, mint ahogy nem a nagycsaládi közös fényképért van a karácsony sem, de jó leírni, emlékszel ember, társaddal együtt leszel teremtője a világnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.