Mikor a könyvet olvasva az utolsó oldalra lapozol…

…Csuromvizes ruhádat szárazra váltod és meleg plüss zoknit húzol a lábadra.

Meglátod az állomáson őt.

Végre sikerül megoldanod: Igen! Végre sikerül megértened: Aha élmény! Megteszed: hmm.

Megbocsátasz.

…átölel…és szép lassan teljesen körbefon a karja… hátadon érzed a kezét, szívedig hatol a biztonság bizsergető bódulata…

Lélegzel.

Újra önmagad vagy és jó a tükörbe nézni… rámosolyogni önmagadra.

Létezel.

Megy a felirat, a zene, már felkapcsolták a villanyt a moziban és a cinema inges egyén gyűjtögeti a pattogatott kukoricát, de te még mindig a vásznat bámulod belefelejtkezve valami érzésbe, amit kimondott helyetted a rendező.

Pislogsz.

Észreveszed, hogy mennyire nagyon hasonlítasz a szüleidre, sőt szeretettel gondolsz erre.

Hallasz.

Messziről látod, hogy ott a karácsonyfa alatt, amiről nem is tudtad, hogy ennyire vágytál rá.

Látsz.

A tengerparton sétálsz és a szél szabadságot suttog, a szíved pedig az örökké zenéjét játssza.

Ízlelsz.

Kezedben fogod a babaillatú tüneményt, aki tényleg olyan csodálatos, mint amilyennek megálmodtad.

Érzel.

Kilépsz egy ajtón és tudod, nem térsz vissza soha.

Beszélsz.

Kinyitod a szemed és látod, érzed, tudod nem vagy egyedül.

Elkezded írni a könyved…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.