Hétfőn kapkodunk reggel. Játszanál, csak leülnél, feküdnél még marcipán mosollyal az arcodon. Belecsípsz az öcsédbe, jajj felnyaffant… ő aludhat…ne aludhasson ő se. Kedden. Kedden vidáman kelsz fel és még a ruha is mintha magától rád kerülne, csak a fogmosásnál lassul be a világ és óriási sírással tiltakozol a két csepp vízért a pólódon. Nem is találom hol, te se találod. Meglelem hát rögtön, ébredező szemed csillogásán… persze vidáman szaladsz be az oviba és délben is ugyanilyen vidáman kiabálsz a lépcsőházban, hogy hallod jöttemet. Haza vonszoljuk magunkat a kánikulában, mindenki magát, aztán én mindenkit, így lesz az én bűnöm mind a 37 fok. Álljunk meg itt! – kérlelsz, kérés nélkül. Egyik itt nézelődik, a másik tovagurul, de mire beérjük, őt is utoléri valami érdekes, amin jó lenne időzni hosszan a tűző napon. Folynak a percek, akár csak nyakunkban az izzadság. Haza érünk szerdán is hasonló módon, még a cipő se marad a lábunkon az előszobán túl. Öröm minden elmaradt csata, nógatás. Csak ébredés után jön az elégedetlenség: ne pakoljak már. Miért nem csinálunk már valamit! Mit? Vonatosat… ülünk a fotelen és nézzük egymást. Indulás! – kiálltja örömmel a mozdonyvezető.  Van hálókocsi, étkező fülke, van minden a fejedben, csak látnám én is úgy mint te, talán nem gondolnék a mosatlan edényre. Végre tiszta minden tányér, jó lenne felülni a vonatra, de ekkor kiborul egy pohár almalé, s mire nyoma vész, uzsonnát kell tálalni, már megint tálak, ragacs…aktuális egy pelenkacsere, ide futok, oda futok, hova szaladt az idő, este lett…mese-mese-meskete. Csütörtökön már nehezen nyílik az ajtó, jó lenne csak lenni, persze nem unalmasan, hanem úgy-úgy viháncolós nyaralósan. Pénteken hosszan a kertben - igazán klassz, csak ki csinál vacsorát?...Így nem csoda, hogy szombat, vasárnap az a nap  -/ s így hívjuk azt a hosszú két hetet is, az örök vasárnapot: mikor nem anya feladata minden.  Szinte csak a játék, s az is lassan, ráérősen, medencében, pokrócon, fa alatt, fűben, mezítláb, együtt, Balaton parton, apával, mamákkal, mosollyal az arcokon, finom ebéddel az asztalon. - mikor lassan folynak a másodpercek és látom én is a felhőket, fűben a bogarat és vidám gyermekkorodat. Látom a buborékokat!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.