Enyém! Tiem! Nem adom! – A gyerekek a tárgyaikat, kavicsaikat és az utcán összegyűjtött féltve őrzött repedt műanyag darabokat a saját részüknek tekintik. Nem irigyek! Véletlenül sem. Ez nem arról szól, hogy Pistike, Palika, Pannika ne nézze meg az ő autóját, hanem arról, hogy elveszítem egy részem, ha elgurítod kishaver...

István, Pál és Anna után én is ültem már sokat kádban, most arra vágyom, hogy legyen egy sajátom. Nem azért mert immobilis vagyok, vagy a tárgyaknak túl nagy szerepe van az életemben... csupán valahogy úgy vagyok ezzel, mint a gyerekek: A házam én vagyok. Az apró felújítások, vagy az alapkőletétel, a megálmodott formák, színek, fények, s a teraszról a hálóba suhanó szellő az én álmaim. Nem kölcsön vettem, belőlem jön. Szeretném megőrizni, megélni. Azt tartja a mondás: ott az otthonod, ahol a szíved. Azt hiszem néhányszor valóban így van (hisz formálódunk), de évente-két évente mégsem lehet költöztetni a lelkünket. Otthonra találni egy tucat albérletben.

A ház, aminek illata, hangja és melegsége haza vár, egy sok csillagos szállodánál is jobb, mert belőlünk van. Az én házam, az én váram – épüljön bármiből is. A lényeg, hogy sziklára építsük, stabil párkapcsolatra, letisztult tervekkel, jól megfontolt költségvetéssel, mert az építőipar rombolni is tud emberi kapcsolatokat, nyarakat, bizalmat. Ha felkészülünk erre, talán nem ingat meg minket néhány „tégla” a falban. Azt hiszem a könnyűszerkezet sem könnyebb út, még ha CsóK-ját is küldi az állam kiscsaládom részére, mert a hitel ott lesz jövő nyáron is, amikor mások hajózni indulnak messzi vidékre. Nekünk, magyaroknak(?) mégis fontos a saját ház, akár nehézségek árán is. Nem cserélném led világításra a pihenést, de talán az otthonunk is olyan lehet mint egy nyaraló. Talán csak az elsőt nehéz megszerezni. De ha ennyi nehézség van egy saját ingatlanban mégis mi a jó a tulajdonban? Mit ad a saját kádon kívül? Megéri birtokolni?

Akárcsak egy kisgyereknek a játéka, részünké válhat, s jól megválasztott lakásunk építhet minket. Kényelmet, alapot, kereteket, ünnepeket, jövőt, biztonságot adhat. Kiinduló pontot jelenthet bármerre megyünk a nagyvilágba.

A felelősség most még nagyobb, hiszen két, három év alatti gyermekemnek értékeket fog adni, részükké válik, meghatározza őket honnan jöttek. Így a környezet kiválasztása talán még fontosabb, mint a szigetelő anyagé. Részükké vált kismackójuk bátorságot ad, ha mi nem vagyunk elérhető közelségben, vagy az újhold fénye nem elég erős az éjszakában. A családi tulajdon, a láthatatlan bölcső, a gyermekkor hétköznapjai akkor is szívüket erősíti majd, amikor a kismackó egy láda mélyén kucorog. Ez a legnagyobb örökség amit adhatunk: a hely, s a helyzetek amikben felnőnek. Amit megél, az az egyetlen valódi tulajdona.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.