Ölemben fekszik a kisfiam. Édes-mosolygós álmában nézem, figyelem: ki is ő? S arra gondolok, de nem tovább, csak míg bennem megszólal az elképzelés, hogy legyen az élete nehézségektől mentes. Nem ez így nem jó, hisz én magam is mennyit fejlődtem, épültem, csiszolódtam a nehézségektől. Ha mindenre megoldást nyújtott volna édesanyám aranytálcán, ki lennék most, hogy értékelném az életem? Mégsem kívánhatok neki csatákat, falakat. Persze, hogy egy probléma, betegség, korlát, akadály sem jutna eszembe, amire azt hiszem szüksége lehet, mégis jönnek majd, és nem tudom mindig ölelni és simogatni, miközben most azt érzem, a rossz álmoktól is megvédeném. Ezért a legtöbb, mit adhatok neki, miután életet adtam, hogy életre valóságot is adok. Erényeket, melyekkel képes lesz megélni, átélni a sorsát. Hitet, hűséget, hősiességet, együttérzést… ó melyik fejlesztő játék taníthatná meg erre? Elfogadást, erőt, reményt és végtelen szeretetet. Megóvnám minden fájdalomtól, félelemtől, kétségtől, csalódottságtól, de szeretném, ha kitartó, bátor, vállalkozó szellemű lenne, és reménnyel teli. Egyre kuszább a kép előttem hogy mi is a boldog jövő számára, hisz mindent elvennék tőle, ha mindent az ölébe raknék. Ha bársony szőnyegen sétálhatna élete végéig, lenne-e élete? Megismerhetné-e önmagát, vagy csak valakit, akit én csináltam, ha elmondhatnám mindig merre tovább. Ha tökéletes emberré formálhatnám, megismerhetném-e azt a remekművet, a gyermeket, akit Isten úgy szeret, amilyen. Milyen vagy lelkem sugara? Figyelem és engedem. Rakok az asztal élére sarok védőt, de ez csak tompítja az első fizikai fájdalmakat. Elmondom neki, hogy a fürdőszobába megyek, de ettől még valami furcsa rossz érzés keríti hatalmába, mikor eltűnök a szobából. Már most is vannak nehézségek, melyeket le kell küzdenie, pedig állandóan ölelő karok várják, ha bátorításra, szeretetre vágyik. Mert abban nem hiszek, hogy attól lesz erős, ha sírni hagyom, kitartó, ha sokáig hagyom sírni. Nem attól lesz önálló, bátor, ha egyedül tud aludni fél évesen. Az erényeket és a tudást példával szeretném átadni, amennyire képes lehetek én erre, nem neveléssel, leckékkel, tréningekkel. A legjobb életet kívánom neki, de hogy őszinte legyek, én nem tudom mi az. Vajon, neki ugyan azt jelenti-e a boldogság, mint nekem? Remélem ő is megismeri milyen az, mikor mindig szeretve van, a kegyelmi állapotot, az Isten tenyerén kucorgást. Igen, azt hiszem, ilyen életet kívánok neki, ennek minden nehézségével és örömével. Addig is pedig mélyen belélegzem az édes babaillatot és szívembe írom a gyermeki mosoly aranyát.