A sztráda két sávja talán egy pár… együtt kanyarognak mindenféle helyszíneket érintve. Talán céllal, talán csak az utazás kedvéért.  Mindig más jön szembe, piros lámpa, vagy egy dugó, csúcsforgalom, nyugalmasabb útszakasz. Egyszer az egyik oldalt, hol pedig a másikon szükséges némi javítás, törések, repedések, fékfoltok, vértócsák, üvegszilánkok… Felújítás nélkül szétporhadna és néhány évtized múlva nem vezetne sehova…

Itt Hawaii-in az út egyik oldala zöldbe borult oázis, virágzó pluméria bokrokkal, kedves pikake virágokkal, égbe nyúló pálmákkal, tápláló kókuszdiókkal, puha homokos óceánparttal, pázsittal, esőerdőkkel, bambuszerdőkkel. A másik oldalt sivatag. Néhány kaktusz, száradó fák, a szél állandóan fúja a vörös port. Ugyan az a hely, csak az országút választja ketté… az egyik oldalt szárazság, a másik oldalt éden. Mi a különbség? Akárhányszor végig hajtok az úton fehér Cadillac-kel, azonnal eszembe jut, hogy néhány pillanat műve és sivatag lehet az édenkertből… s minden nap csak egy kis figyelem, hogy a környezetünk ne száradjon ki sohasem.

A sivatagból kiemelkedő hegy felett délutánonként megjelenik a szivárvány, az óceánpartról szoktam nézni, nincs kétségem afelől, hogy mindenhol fellelhető a boldogság.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.