A lábam alatt semmi, illetve pont az, amit sokan a mindennek tartanak. Bár a felhők felett szállok a mindent keresve tekintetem most is az égnek szegezem. Régóta végig kíséri életemet az a gondolat, miszerint a „bölcsességet magunknak kell felfedeznünk” s, hogy a „hozzávezető utat senki nem teheti meg helyettünk. Nekünk viszont el kell indulnunk!

Sokkal könnyebb fentről, mások által megrajzol utakon rátalálni. Olyan számunkra a világ, ha elég messziről nézzük, mintha egy térképet terítettek volna elénk. Látjuk, merre vannak a hegyek, a nehezebb terep és könnyen harsogjuk hol található a sima szakasz. Persze látjuk a hegy túloldalát is, s így mérlegelhetünk, mit nyerhetünk, ha bevállalunk néhány szakadékot és végtelennek tűnő emelkedőt. A saját sorsunk viszont nem ilyen, annyira közel van hozzánk, hogy sokszor az orrunkig sem látunk. Barátaink nem értik, mit nem értünk; miért úgy vagy arra haladunk éppen. S néha igazuk is van, kiderül, hogy nem a mi ítéletünk volt a helyes. Ezért a jó tanács – s mivel a tanácsot erősnek érzem inkább azt írom – a jó szó, segítségünkre lehet olykor. De néha sem közelről, sem távolról nem látszik a jó irány, a mi utunk, a hétköznapok értelme, mely közelebb vihetne minket a bölcsességhez. Ilyenkor nem elég az ember.

Amikor annyira elszállok, hogy két felhő fölé repítenek a buborékok örömei, s úgysem láthat senki tisztán, tudom, hogy összefogok törni. A lehető legjobb értelemben. Lecsapódik bennem minden, amit láttam, amit éreztem, ami mondtatok – ami ellen tiltakoztam talán, vagy melegséggel töltött el –és mivel a szem megvakul, a szívem által kivetített képre figyelek: így török össze. Kicsit bűnbánóan, kicsit szégyenkezve, kicsit ijedten, kicsit meghajolva, pont annyira, hogy az alázat felerősödjön bennem, hogy érezzem a kegyelmet, s átengedjem az irányítást. Az akaratom kikapcsol. S ekkor a legjobb térkép a hit kerül a kezembe. Ilyenkor nem a következő lépést, vagy a közeli célokat látom, hanem mindennek az értelmét. Nem az lesz a kérdés merre tovább, hanem az, hogy ahol vagyok mennyi a szeretet, a szabadság, az őszinteség, a megbecsülés – mennyit tudok adni és kapni ezekből. Az egyetlen bölcs cselekedet, ha hagyom ezek kiteljesedése vigyen utamon a lét felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.