Például, ha fecske lennék - képzeld el, hogy kaptam anyámtól egy nagy csomag szalmaszálat, amikből épített nekem egy kis fészket, mikor még nem tudtam mi dolgom széles-e világban…

 Nem, sajnos apámtól nem kaptam se szénát se szalmát, de a 21. században sok fiókának elmarad valahonnan a szállítmány, már meg sem hatódunk a lelkek hontalanságán. Apám fészkekről beszélt nekem, de olyanokról, amiket szerinte soha nem építhetek fel, és mutatott mintákat – tudod, ez is hatalmas segítség, ha nem dühöt, hanem akaratot szül.

 Kaptam a nagyszüleimtől agyagot, hogy jól tartson az otthon. A barátaimtól virágok érkeztek, hogy átfűzzem a szalma közt és szép legyen a fészkem. Aztán kamaszként kidobtam néhány szálat dühömben, kétségbeesésemben. Azonban mindig jött valaki, aki adott helyette, jót vagy rosszat. Néha csak akkor vettem ezt észre, ha nagy esők jöttek…

 Kövek is kerültek a puha tollak közé, mint ahogy keserűségbe burkolózik a valaha élt heves szerelem. Milyen butaság lett volna kidobnom a pihéket is, ugye? Nem is tettem. Minden csomagban, melyet kaptam megkerestem az értelmet, mit tanultam, hova fejlődtem… Hálás vagyok álmaimat tápláló minden egyes szalmaszálért.

Mikor a saját szárnyamra keltem, gyűjtöttem magamnak új tollakat. Hasonlót, mint amilyet a mama mutatott, olyasmit, amit anya adott, de mégis magamra formálva. Olyasmit, amit a papánál láttam, valódit, erőset, de csak amekkorát markolni bírok. S kapcsolataim színezték szilárd alapjaimat új színekre.  A fészkem már nem is hasonlított arra, amibe születtem, de a belsejében ugyanazok a régi, erős szálak tartották össze mindig a formálódó kuckót.

Otthonunk nem városokban, házakban, ágyakban keresendő. Csak is hű szívekben találjuk meg a helyünket. Fészkünket akár bálnazsírral, akár mangalicával erősítjük meg, ugyanazt építjük. Ne vigyél magaddal sehova szalmaszálakat, amit kaptál benned van. Vidd önmagad, helyed mindenhol van, mert a világot neked teremtették! Amikor már valaki vagy – magad és mások számára megfogalmazhatóan - benned van a létra. Állj fel! Mássz fel! Néz le! Látod? Ez a te világod! A kilátás az elmédben születik meg.

Például én azt képzelem buborék vagyok. Elég magasan szállok, de mindig annyira közel a földhöz, és annyira távol a társadalom által vetített valóságtól, hogy ne pukkadjak ki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.