Szeretem az utam, ami hozzád vezetett. Szeretem az embereket, akik mellett elhaladva megértettelek. Szeretem a pillanatokat, melyek elmúltak, kegyetlenül, észrevétlenül, elviselhetetlenül lassan, vagy felfoghatatlanul gyorsan, mert jó emlékezni, jól esik minden gyötrő és melengető gondolat és öröm tölti be szívem, ha kitartottam a tisztaságban. Az, hogy utat találtam hozzád, hogy felfedeztelek magamban erőt ad és fogyhatatlan kitartást a nehéz órákban, a hitetlen estéken, a bizonytalan reggeleken, a magányos éjeken. A bölcsesség mit adtál bár szemléli a múltat, mégis a jelenben tart és a jövő felé fordítja sugárzó tekintetem. Elég értelme az életemnek, hogy emberként megismerhetlek és szerethetlek szeretteimen keresztül. Amikor a napfényben megcsillanó buborékokat látom, minden mit átéltem felemel, egyre közelebb hozzád, egyre nagyobb jóságra, egyre teljesebb szeretetre hív, s ennek a végén lehet valahol a felfedezése létezésünknek. Akik ott vannak veled az öröklétben szüntelenül élnek tovább szívünkben. Hálás vagyok teljes szívemből mindenkiért, akit egy pillanatra is szerethettem, vagy akitől szeretetet kaptam, s ezáltal megismertelek. Abban bízom szüntelen, hogy azok, akik valaha is fontosak voltak nekem s azok is kiket soha nem ismerek meg, szintén feléd tartanak a nekik kijelölt úton, melyet senki nem tehet meg helyettük. Végtelen a hely szívünkben, kérlek, töltsd meg jósággal. 

Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.