Nem tudom, hogy mit írhatnék születésnapomra… majdnem 10 hónapja, hogy elkezdtem fújni a buborékokat. Átéltem a hátukon, bennük, velük mélypontot és mennyei magasságot. 10 hónap nagy időnek tűnik, 27 év milyen gyorsan elillan. 1/3-án túl lennék mindannak mi a létezéshez vezet? Lehet ez, mikor csak most merülök bele, egyre mélyebben a mindennapok azon perceibe melyek egyre kevésbé rólam szólnak. Egyre inkább eltűnik az én, túl vagyok már kamaszkoron, pályakezdésen. Az én másokban, tettekben, szavakban, érzésekben villan elő, s szeretném, ha mosolyognának akik látják, a tettek jók lennének, a szavaknak súlya lenne, s az érzéseknek fénye. Már nem akarok kiabálni, figyelmet kérek. Már nem akarok zajongani értékelem a csendet. Egyensúlyban teszek-veszek.

Megállok, csak egy percre, s végigfutok az éveken. Minden év egy pillanat. Az elsőben születtem, a másodikban irányítottam már, a harmadikban figyeltem, a negyedikben játszottam, az ötödikben babusgattam, a hatodikban erős lettem, a hetedikben harsogtam, a nyolcadikban szerepeltem, a kilencedikben barátkoztam, a tizedikben megszépültem, a tizenegyedikben keresgéltem, a tizenkettedikben felvételiztem, a tizenharmadikban kereteztem, a tizennegyedikben felszabadultam, a tizenötödikben lábujjhegyen jártam, a tizenhatodikban tanultam, a tizenhetedikben sikert arattam, a tizennyolcadikban terveztem, a tizenkilencedikben munkába álltam, a huszadikban adtam-vettem, a huszonegyedikben otthont építettem, a huszonkettedikben diplomáztam, a huszonharmadikban hivatásra találtam, a huszonnegyedeikben felnőtt voltam, a huszonötödik ellen tiltakoztam, a huszonhatodikban elfogadtam, s a huszonhetedikben talán újra megszületek élőnek, boldognak, biztosnak, mert futottak az évek, s a hónapok, de egy soha sem változott, nem veszítettem hitem afelől, hogy mi célból születtem a világba, buborékként szállok, szép lassan, évről évre a mennyországba.