A szép nő mosolyog. Mosolyog, mert boldog. Boldog, mert körbeveszik a szerettei, akik erényeit látják, így értékesnek érzi magát, melytől tündökölni kezd. Beragyogja a körülötte élők életét, kinyílik világ felé és egyre közelebb kerül a szíve mélyén szunnyadó jóság kibontakoztatásához, melyet Isten rejtett bele mikor szeretőnek, menedéknek, az otthon őrzőjének, társnak teremtette, hisz nincs oka védekezni, támadni, bezárkózni, ha elfogadják őt olyannak amilyen. - Így egyre jobb lesz. Hiányosságai az emberség varázsolja jósággá, és e biztos talajon kibontakoztatja a benne szunnyadó nőt, melytől külseje is megváltozik. Igen a szépség belülről fakad, s nem hívható elő sminkkel, ruhákkal, ékszerekkel. Ezek csupán kiemelhetik a mondanivalóját, de mit sem érnek, ha nem sikerül önmagával és környezetével egyensúlyba kerülni viselőjüknek. Csupán művészet lenne jelensége az egység-élmény nélkül. Rámutathatnak egyéniségre, megvilágíthatják természetességét, vadságát, vagy éppen szerénységét, de elérhetetlen lenne a mosolya nélkül, s épp ezért láthatatlan.  Szépség születik a szerelemből, harmóniából, a biztonságból. Minden egyes őszinte szívet melengető mosolyból a szeretet sugárzik. A szeretet szép.