Hiányzik valaki, akit még sosem láttam. Sőt még nincs is igazán, bár ennél jobban soha sem fognak hinni benne, mint ahogy én tudom és vágyom érkezését most.
Gyermekkori álmom egy balett cipő volt. Balerinaként láttam ugrálni kis pufók testemet, mint egy pihét valami rózsaszín tütüben, pedig mindössze egyszer találkoztam a színház legkifejezőbb műfajával. Csodálattal néztem a kis balett-táncosnőket, ahogy totyogtak és hajladoztak balról jobbra, oly kecsesen, ahogy a nád fejet hajt a szélnek. Tartásukban, tekintetükben, hangjukban volt valami szeretni való büszkeség, hisz testük urai voltak, szinte le sem ért az ujjuk, mikor felemelkedtek mint valami kolibri, és körbe-körbe forogtak a fényben. Mamámnak volt otthon egy balettos porcelán babája, olyan csodaszép volt… Vannak múló álmaink, s vannak olyanok, melyekről soha nem mondunk le, melyek személyiségünk jelzőivé válnak és nem lelhetjük a boldogságot nélkülük, bármit is ígérnek, adnak helyette. A balettcipő nélkül tudok élni, elköteleződés, biztonság és család nélkül nem. Egyesek szerelem, kaland és rajongás nélkül nem lelik önmagukat. Míg mások a sport és a kihívások nélkül nem érezik teljesnek az életüket. S sorolhatnám hosszasan… de nem áll szándékomban listát készíteni, csupán szeretném, ha végig gondolnád, hogy neked mi az az alap, amit a talpad alatt kell érezned, hogy bármilyen buborékot is láthass az éltedben.  Végiggondoltad-e már, hogy melyek azok az álmok, melyek létezésed mozgatórúgói; értékeid , céljaid, döntéseid meghatározói?
Az álmom boldogságra születik, aki az életbölcsességet vérében kapja, aki az életigenlést és akaratot, a kitartást és az örömöt, mint édes örökséget nyeri el.
Barátnőm képeit nézegetve, ahogy szülei annyi idősen, mint ő most mosolyognak ölükben az egy-két éves barátnőmmel a nem is távoli múltból látom, hogy milyen gyorsan elillan az idő. Mire várjunk, ha tudjuk kik vagyunk és mit akarunk.  Szülei esküvői képe mellé, most kikerül az övé is, s már magunk előtt látjuk a jövőt. Kicsit sem idegen az érzés, hogy felnőttünk, s tudjuk, hogy nem leszünk hercegnők, nem élünk már mese világban és pont ezért itt az ideje, hogy tovább adjuk és megteremtsük egy kis emberkének az élet habcsók pillanatait balerinákkal, buborékokkal és a biztos érzéssel, hogy anyu és apu szíve van olyan jó, mint egy királyi palota. Igen, hercegnők nem leszünk, de valami sokkal több és jobb igen!
Gratulálok Zsüz én már tovább is álmodtam! Mert bátraké a szerencse!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.