Szakkönyvek nem, talán a regények tájékoztatnak minket a gyermek születésén, táplálásán és fejlődésén túli dolgokról. Azokról a napokról, amikor a kacarászós játék 13. órájába bekúszik a végtelen magány… mert persze mindent elmondanak ők a mosolyukkal, gagyogásukkal és finom érintéseikkel, hát még örökké információ éhes tekintetükkel, de mégsem olyan az, mint mikor a párod mellé ülsz és bármilyen érdekes témát megvitattok. Vitatunk persze most is esténként, csak fél szemmel, két kézzel, vagy épp fél mellel, közben állandóan figyelsz a csöppnyi gyermekedre is, s néha ezért kerül elő az intimitás hiánya és a multitasking fojtó sokasága.

12:32 – alszik az ölemben. Imádom ezt a csendet. Mielőtt még azt hinnéd, fél nap alatt sok tud lenni a bababa-bababa olyan határozott interpretálása, melyet az ördög ügyvédje is megirigyelhetne, pontosítok: a saját hangomat jó kicsit nem hallani. „Anya főzi a levest… látod, veszek ki neked zöldséget…fel akarsz jönni megnézni?… na gyere…látod, hogy gőzölög - mert meleg…tetszik?…leraklak, amíg turmixolom, jó?…maradnál…jó! akkor ízesítsük be a teát…tea…látod ott a tea…rakok cukrot a teába…citromot is…megkeverem…kész is…töltök a bögrémbe…kérsz inni te is?…nézd itt a vized…rókás pohárkád…fogd meg…jajj, ne borítsd rám…hoppá…leesett…feltöröljük, jó?...gyere, leraklak. - de most nem beszél anya.” - Most egy kicsit önmaga. Halkan kimondom az egyre ritkábban hallott keresztnevem, kihasználva e csendet. De fura!

Éjjel már egész jó volt, sikerült megszoknia az utazó ágyat és a Bellevue felé tett nagy kirándulástól is elfáradt, így kilencre már ágyban volt, majd negyedtízre, ezután kilenc harmincötre, végül háromnegyedkor mi zörögtük fel, legközelebb pedig csak valamikor éjfél után szólt. Kettőkor mikor szoptattam éreztem, ahogy folyik az ölembe a kellemes meleg pisi… öltöztünk mindketten. Apa érdeklődött mennyi az idő, fel akart kelni, hogy munkába induljon, jeleztem, hogy korai. Negyed öt fele nem akartam még magunkhoz venni, de félálomban vele együtt bebújtam az ágyba és mindketten belealudtunk az altatásba… tízkor keltem kipihenten, ő meg egy 10 percre rá… én a kávém után, koffeinmentes, de fontos indító szertartás.

Mennyire munka és hasznos, amit teszünk mi anyák? A pelenkázás, az öltöztetés, pürégyártás, fél banán negyven perc alatti elmajszolásához való asszisztálás, dalolás és kacarászás. Időnk van a gyerekünkre, mert nem mosunk a patakban, dagasztunk kenyeret, vágunk csirkét és hazánkban ha megtehetjük, akkor van lehetőségünk éveken át gondozni és nevelgetni lelkünk sugarát. Elég lehet-e a mai nőnek a pörgésből kiszakadva, ezen türelmesen csepegő, édes, olykor magányos és nehéz 24 óra?

Én szeretem az anyaság érzésének édes mázát némi oxitocinos meghatódottsággal. Jó kis team vagyunk a fiammal. Néha lassan, apát már négytől percenként várva, néha gyorsan elpörögve telnek a napok. Próbálom megjegyezni mindet, a gyermeki örömöt, a világra való rácsodálkozást. Ma délelőtt a szék ide-oda tologatását fedeztük fel, ez óriási dolog. Örülünk is neki, őszintén mindketten. Na jó a kisfiam kicsit jobban, a szomszédok talán kevésbé. Nincs még egy munkahely, ami ennyire vidám mindaddig, amíg szerelemből tesszük. Erről meg hiába is írna bármilyen szakkönyv, mert felsorolva olyan üresnek tűnhetnének a napok, de a valóságban ezekből a hetekből, hónapokból születik minden, amit később – fizetéssel is - értékel a társadalom. A gyermeknevelés, gondozás, szeretés, tanítás – végezze bárki - ezért hivatás, mert megfizethetetlen, örökké tartó projekt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.