Jobban hiszek a genetikában és a mintaadásban, mint a nevelésben… igen-igen, tudom, hogy szociálpedagógus vagyok, ezért inkább másként fogalmazok: A jó nevelés szerintem a mintaadás, a személyiségjegyek kibontakoztatásának elősegítése: „élményterápia” az elsődleges és a másodlagos szocializációs közeggel (a családdal, majd a barátokkal), azaz értékek közös megélése.

Én az életbe nőttem bele, nem a szabályokba. Kiválasztottam az általam elfogadható értékeket és meghúztam az ahhoz szükséges kereteket, szabályokat. Megtanítottak dönteni, gondolkodni, szeretni.

  Ez korántsem egyenlő a társadalmi elvárásokkal. Egy depi társadalomban például furcsa, aki mindennap buborékokról beszél… azt mondják: „majd meglátja”; „naív” „könnyű neki, amíg”… persze mindezeket ismeretlenül mondjuk…hisz biztosak vagyunk benne, hogy a jó: az x és abba nem fér bele xy, xz, vagy bármi egyéb színes variáció… de mielőtt valami szakmai esszébe kezdenék itt, gyorsan a napi buborék, miért is-e fejtegetés…

Esett az eső, nem sok, éppen pár percnyi áradat, hogy Pécs utcáin ne lehessen úgy végig menni, hogy át ne kelljen haladni egy vízfolyáson, óriás tócsán, vagy egy kátyúnak köszönhető kis tavacskán.

Ne lépj a pocsolyába! Ne sározd össze a ruhád! Kerüld ki, lépd át, figyelj! – visszhangoztak a fülemben az út során hallott szavak… és a bosszankodó esernyő nélküli emberkék tekintete lebegett előttem. Túl sok a ne. Kevés a miért, a hogyan, a meddig, a kivel, a kiért.

Én bizony, mivel így is úgy is vizes lettem picit, kikerülni csak hellyel-közzel sikerült volna, gondoltam egyet és végig tocsogtam a tócsákon, fröcsköltem és pancsoltam a vizet. A ruhámat a gép kimossa, a cipőmet a nap szárítja én pedig bár furcsán néztem ki a sietők között, kihoztam a legjobb bubit abból, amit egy sáros, feltúrt, esőáztatta utcán kora délután lehetett.

Tetteink, melyekkel nem bántunk másokat, nem sértjük Isten, vagy az emberek igazságos törvényeit nem szorulnak magyarázatra. Ettől persze még szemügyre vesznek minket, ez azonban nem jeleneti azt, hogy elvárásaik vannak felénk… csupán teszik, amire nevelték őket: megszokott és elfogadott dolgokat művelnek: pl bámulnak.