Azt mondják a szerelem elvakít… talán csak elbont minden előítéletet, félelmet és túlzott rációt. A nap sem lát, míg nem derül az ég - írja Shakespeare. A szerelemben talán megláthatjuk azt a sok jót, amit a hétköznapok biztonságos és csodálatos megszokottságában nem vennénk észre. Kell a vakság, hogy szívünkkel nézzünk, lelkünkkel érezzünk és megláthassuk a fától az erdőt. Volt idő, mikor azt hirdettem, igen hirdettem, hogy nem fontos a szerelem, hisz múló dolog és a szeretet, meg a tisztelet mindenre elég. Idővel azonban rájöttem, hogy a szerelem látja meg bennem azt a kis apró darabot, amit kerestem, hogy teljes legyen a kép, s mutatja meg a másikban azt, ami örökké ott lesz a felhők mögött is. Jó néhány barát úgy szeret minket, mint amilyenek vagyunk, a szerelem nem csak azt szereti, hanem megmutatja azt a többet, amiről nem is sejtettük, hogy bennünk van, jobbak leszünk általa. Persze, nem akkora buborék ez mind amekkorának látszik, de nem enged le soha, ha tápláljuk és mindig feljebb fújjuk, ha lezuhanna. Emlékek, apró csodák, pillanatok, egy kis romantika és sok figyelem, s nem alszik ki a láng. Nap, mint nap láthatom az idős párokat a munkám során és tapasztalom, erősödik a tűz, s valóban sírig tart.