A sorban előttem egy tárgyalósba öltözött férfi, ő előtte koszos ballonkabátjában - alig látszik – egy az élettől megfogyatkozott, összement ember. Forró vizet kér a pékségben, látszik ismerik már, adnak neki egy pohárkával. Mikor megfordul látom, hogy az irreális öltözék alatt nincs rajta semmi, csak a kopott bőre, koszosan, napégetten, csontjait takarva. Arca sebhelyes, szája is több helyen, kezei remegnek, de a szeme, a szeme nagyon tiszta. Félre lép és a kabátzsebből előcsúsztat egy háromazegyben kávét. A sor tovább halad, de az előttem álló nem rendel, hanem odaszól a papírpohárkájával távozni induló koldusnak: „vehetek önnek egy szendvicset?”… a megtört arc elpirul, vonja a vállát, de szája őszintén szól, hisz éhes. „Sonkás jó lesz?” – „Sonkás az jó”- mondja, s már kapja is a ropogós zsemlébe rejtett finomságokat, majd gyorsan távozik. A férfi rendel magának is és mosolyog. Örömmel tölti el, hogy segíthetett, s milyen öröm látni ezt. Adhatott-e volna nagyobb ajándékot ott reggel?

Persze én, aki naponta találkozom kérőkkel, akik nem kérnek maguktól semmit, s nem változtatnának igazán, tudom nem mindig az a segítség, ha gurítunk egy forintot, de kell ez is, a jóság, a figyelem, hogy feléledjen a hit az élet élhetősége után.  A világot tetteinkkel formáljuk, s a jó példa ragadós. Talán ha én buborékokat látok, te is fújni kezded. Légy felelős másokért, de mindenekelőtt magadért! Feladatod az élet értékét hirdetni cselekedeteiddel, mindennapjaiddal, döntéseiddel, felismerni és értékelni a másikban a szerethetőt, s megmutatni önmagadból mindazt, ami a teljesség felé visz.