Létezik ölelő párna, talán még horkolós változatban is az arra szocializált szingliknek. Meg persze vannak barátnők, akikkel lehet pizsi partit tartani. Én is felfedeztem egy módszert mostanában… összecsuktam az ágyam így a háttámla nem csak, hogy hozzásimul a hátamhoz, hanem eltölt „az alig férek el valaki mellett” jól eső érzésével. Sok mindent kitaláltak a 21 században már, ami azt hivatott elhitetni, hogy a függetlenség, az önállóság, az individualizmus, meg a sok globalizáció szülte eszme, alapértékeket kérdőjelezhet meg.

Én a magam részéről nem hiszem, hogy egy barátnő, karrier vagy hobbi pótolhatja a főszerepünket. Nőnek lenni.

A nők (is) sok mindenben jók. Nagyobb a hipocampusunk, amitől jobban tudunk figyelni, a memóriánk se semmi, máshogy viszonyulunk kihívásokhoz, könnyebben kommunikálunk, megerőltetés nélkül odafigyelünk részletekre, együtt érzünk, néha jobban, mint kéne… A férfiak is éreznek, sőt beszélni is tudnának róla, csak legtöbbször nem akarnak, vagy nem annyit, mint a nők…

Mit jelent az, hogy: légy férfi? Olyankor mit várnak az embertől? Erőt? Érzéketlenséget? Bátorságot? Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy igazán nő, csak férfi mellett lehet a fehérnép, és ez fordítva is igaz… ha valaki igazi férfi akar lenni, ahhoz kell egy nő. Aki jobban figyel, ezért több kérdése lesz a férfihez, aki viszont meglátta lényeget és mindig rá tud mutatni, ha a nő elveszne a nagy hipocampusában.

Na, erre nem képes ölelő kéz, kiskutya, meg shoppingolás… semmi nem pótolja azt a nyugalmat, amit a másik felünktől kaphatunk. Ezt még Carrie se tagadná: szükséges a nagy Ő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.