„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.” (P.S.)

Mire gondol a költő? –Tennénk fel rutinból a kérdést. A költő kérem nem gondol semmire. A költő érez. Tele van, csordultig tele a szíve, a lelke életigenléssel. Nincs szüksége most gondolatokra. Nincsenek kérdései. Tudja, mit akar! E kettőt. Nem többet. 

Sokan belehaltak a szerelembe, sokan a szabadságukért mindenről lemondtak. Nem ismeretlen e sok hűhó, méghozzá nem semmiért. Szerelem nélkül nem lehet élni, szabadság nélkül nem lehet szeretni. Szabadon, mint a madár, korlátok, akadályok, tabuk nélkül megélni a valakihez tartozást, ezt tette Rudolf ma este a színházban. Szabadon halt bele abba, ami nélkül élni nem lehet. Melyik volt az a pillanat mikor eldőlt, hogy annyi út közül ez lesz az övé? Első látásra, vagy másodikra írt történelmet a vágy? Mikor került minden érték fölé e kettő? S megfér-e együtt, s mi több létezhet-e egymás nélkül? Ezer kérdésed lehetne… de nincs… úgy tűnik, amióta világ a világ, érzések mozgatják.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.