Emberek. Kicsik, nagyok, szépek és érdekesek, vidámak és életuntak, öregek és fiatalok… mindenhol emberek - a téren, a parton, az utcán, a metrón, a buszon, a villamoson és még többen autóban, néhányan biciklin.  Nem ismerjük még egymást a fővárossal igazán, vendégnek érzem magam… jobban, mint néhány külföldi fiatal… bámulok, ámulok, csodálkozom és élvezem a nyüzsgést…

Írhatnám, hogy tökéletes nap. Csak a tökéletes napoktól nagyon elfárad az ember, ha olyan, mint én. Én ébresztem a napot, majd a kávé engem… ücsörgök egy kényelmes fotelben és nézem a rohanó, ballagó, sétáló, szétszórt, figyelmetlen, fontos, egyszerű és sokáig népszerűségért küzdő, de ma napszemüveg mögé bújó különböző arcokat, akik elhaladnak előttem. Míg elfogy a latte, látok vagy 1000 különböző életet, ebből 500-nak telefon a fülén… máshol kéne lenniük. Én ott vagyok, ahol lennem kell gondolatvilágom, korlátaim szabadságra mentek és csak pislogok ki a fejemből. Nem akarok semmit leírni arról, amit látok, mert a lényeg csupán annyi, hogy kinyitottam a szemem. Mosolygok és gyönyörködöm.

Miután már életre alkalmas időt mutat az óra. belépek a múzeumba. Hírek. Én általában kikapcsolom, de ez más. A nagyvilág képeken. Események, melyekre emlékszik mindenki. Tudósítások, melyeket megörökített a sajtó. Pillanatok, melyek említésre méltóak. Politika, természet, társadalom. Szegények és gazdagok, híresek és hírhedtek, közéleti személyek, akiket mindenki ismer és civilek, akiket senki. A sajtó fotók, mint egy évkönyv mutatják meg, hogy egy királyi esküvő és egy természeti katasztrófa hogyan férnek meg egymás mellett egy évben, egy napon, egy híradóban. Mint ahogy életünkben is életváltásokkal tarkítottak a mindennapok. Képek, melyeket nem látott, aki átélte, mert a gép, a pillanat tört részét, a felfoghatatlan rögzítette. Akárcsak, ahogy mi sem látjuk, hogy mikor és hogyan fordul át a ború a derűbe. A fényképész megörökíti a grimaszt, a lendületet, az érzést. Én is ezt teszem. Csak betűkkel hagyok nyomot, olyan másodpercekről, melyek fontosabbak, mint egy álomkonyha, egy lapra szerelt akciós áru, vagy a legdivatosabb cipő a kedvenc Stradivarius üzletemben.

S ebben a percben lencse végre kapnak a netbookkal az ölemben, ahogy írom a Buborékot a Duna parton és sejtelmem sincs melyik volt az a pillanat, ami bekerült a jövőbe, vagy, hogy a mai nap számít e később. Nem tudom, még mennyit láthatok a világból, magamból, másokból… ma nem is ez a fontos… csak a nyitottság, a szabadság és a boldogság, hogy látok és nem vetítek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.