Nincs ego. Nincs én-védelem. Nincs bűntudat, hogy hogyan kellett volna, hogyan lehetett volna. Nincs nappal, hogy újra dolgozni kezdjen az ész. Nincs játék, mert egyedül nem lehet játszani. Nincs tagadás, mert nincs már mit tagadni. Éjszaka van, csend van, álmok vannak.

Csak Te vagy, őszintén, a lelked és a szíved és valami, ami nem engedi, hogy ne fájjon. S mikor végre fáj, utána jön, aki letörli a könnyed. S mikor fáj, olyankor érted meg, miért is ilyen gyötrelmes… Hogyne lenne az, de soha nem akkor válik azzá, amikor felismered.

Ne akard a jelennel magyarázni a múltat. Ne akard egyáltalán megmagyarázni sehogy sem. Csak keresd meg azt a buborékot. Igen a tükörképed, aki nem ért veled egyet. Aki szárnyalna szabadon. Aki kész igazán boldog lenni, aki nem fél lépni, akar érezni és összerak kis darabokból. Aki fel meri vállalni az igazságot magáról is, s elismeri, nem sikerülhet egyedül. Szerettem volna valaki lenni, kész lenni, azzá lenni… de én, én vagyok, s azt akarom, hogy azt szeressék, aki vagyok, nem azt, akivé válni szeretnék.

A kettő képes lesz együtt élni egy darabig. Az, amit szerettél volna és az, ami tényleg van. A valósnak hitt és a valóság. Soha nem tudod meg melyik volt az a perc, hogy mikor lett minden világos, kerek és egyszerű, csak érezni fogod, hogy végre, valaki képes átlátni a falakon. A tekinteted felemeled a földről és összetalálkozik valakivel, aki csak az egyiket látja benned… téged, vagy aki lenni szeretnél… és az fog benned tovább élni. Ha szerencséd van, hagyod, hogy ne az álom, hanem a valóság vezéreljen és akkor nem is kell több buborék már. Akkor megleled önmagad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.