Minden szóba került: a buliktól a munkáig, a párkapcsolattól az utazásig, a hazáról, politikáról, emlékekről, múltról és jövőről szólt a diskurzus, míg a nap lassan lement, s csak akkor jutottunk el az első csendhez… nem témátlan némaság honolt, hanem a jóleső feldolgozós fajta… amikor mindenki végiggondolja és kimondja némán: és látta Isten, hogy ez jó.

Vannak emberek, akik ha rád köszönnek, úgy reagálsz rá, hogy egy gyors válasz után lehajtod a fejed sebtében, egyesek pedig veled teszik ezt: lecsapják tekintetüket még ugyanazon másodpercben az órájukra, a telefonjukra, a cipőjükre mikor morognak valami hello félét. A többség azonban őszintén nem csak szavakkal, hanem kezeikkel, szemükkel, mosolyukkal üdvözöl és valóban érdeklődik: hogy vagy? – Ezekből értékes pillanatok születnek. Olyanok ők, mint Seth az angyal, Meg Ryan mellől… üzenetet hoznak neked… A vonaton melléd ülnek, s a következő állomáson már a nagyijukról mesélnek.

Végtelen utazások, ahol egy idegennek meséled el legszebb pillanataidat. Alkalmak, mikor egy idegen pár pillanatra közelebb kerül hozzád mint a barátod, jobban bízik benned mint a gyermeked és őszintén figyel rád… Átéltél már ilyet?

Életek, történetek íródnak egy perc alatt. Sokszor észre sem vesszük egy-egy ártatlanul elejtett mondatunk másnak emlékezetes lehet, s mikor mi már rég elfelejtettük valaki meghatározó percként emlegeti azt a velünk töltött estét…

Azoknak az életében, akik szeretettel fordulnak mások felé, sok ilyen csodálatos buborék születik. Egy idős ember mondata, amit anélkül mond, hogy bármit is tudhatna rólunk, mégis találóbb, mint a velünk aggódok ezer tanácsa. Egy idegen pillantása, amitől végre hihető lesz minden amiről győzködtük magunkat. Egy barát kitartó, elfogadó jelenléte, a közös csend, melynél nincs többet mondóbb bizonyíték az összhangra…

Kihagyhatatlan e sok spontán elillanó pillanatból az a társ, aki minden hangunkat, szavunkat, fél mondatunkat érti, s perceinket nélküle is úgy éljük meg mintha közös vér csörgedezne ereinkben. Az a barát, akiről úgy érezzük, mintha minden élmény közös lenne, s a család, akik ezer kilométerről is megérzik bánatod és örömöd egyetlen szavadból…

Hogy a szó elszállna? Szerintem megmarad!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.