Kedves Uraim! Nem, nem a férfiakhoz szólok, hanem azokhoz, akik úrrá lettek önmagukon. Milyen volt? Mit volt nehéz megállni, mire kellett nagyon odafigyelni, koncentrálni?  Nagy akarat kellett a döntéshez? Könnyebb volt utána? Milyen érzés van benned akkor, amikor le tudod győzni önmagad? Nagy csata!

Életünk megannyi erőpróbából áll. S bár sokszor leköt minket az apró és még apróbb, banális csetepaték hada másokkal, melyeket akár észre se kéne vennünk, míg a saját szemünkben bizony-bizony nem keressük naponta a szálkát.

Tudnánk-e kedvesebbek lenni? Le tudnánk-e mondani valami rossz szokásról? Tudnánk-e dönteni valami jó mellett úgy, hogy az áldozatokat is kíván? Álmainkról csak beszélünk, vagy erőt véve magunkon, teszünk is értük egy nagy lépést? Meddig tudunk elsétálni életünk mellett; mennyi idő kell ahhoz, hogy elhiggyük, képesek vagyunk döntést hozni?

Kinek kevesebb, kinek több. A rossz hír, hogy csak mi segíthetünk magunkon. Másokat többen is támadhatunk, de nekünk egyedül kell diadalra vinnünk az életünk. Amikor készen állunk. Ezért viszont tehetünk… kimozdíthatjuk az ingát a helyéről, ha nem tudunk lépni erre, elindulhatunk egy hosszabb úton is arra, hogy végül ugyanoda érjünk. Vágyhatunk rá, akarhatjuk nagyon és, hogy sikerüljön, imádkozhatunk, tanulhatunk másoktól, vagy másokkal. S, ami nagyon fontos, hogy beszélgethetünk sokat, olyan emberekkel, akikről úgy gondoljuk, segítenek nekünk, hogy egyedül is képesek legyünk bármire. Mikor beszélgettél egy igazán jót utoljára?- amikor valaki meghallgatott és kérdéseket tehettél fel neki. Keresd a válaszokat, keresd a szálkákat, keresd meg önmagad és törekedj a tökéletesség felé!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.