Most csak arra tudok gondolni, hogy Isten tenyerében fekszem, ahol nagyon, nagyon-nagyon biztonságban vagyok.

Egyesek zuhannak, ha eltűnik lábuk alól a talaj, én felnézek az égre. Hit nélkül elképzelhetetlen számomra az élet, egy kapcsolat, egy nap.

Különbözőek vagyunk, ugyanazt a traumát, krízist másként dolgozzuk fel. Egyesek többet, mások kevesebbet bírnak. Nekem nagyon alacsony a fájdalom küszöböm, a szemöldökszedésbe is belehalok, de jól tűröm a stresszt. Mások tűzön járnak, de összetörnek egy rossz szótól is. Milliárd különböző élet a földön, mindenkinek más úton kell járni… legtöbbször a sajátunkkal vagyunk elfoglalva, pedig sok erőt, bátorságot meríthetünk mások életéből. Egyben azonban hasonlóak vagyunk: a cél, amiért itt vagyunk a Földön. Mi ez? A szeretet.

A gyengébbet erősebben, az erőset gyengéden tartja tenyerén az Úr. S én most nagyon oda kucorgok és ajkamon a Mi Atyánk rebeg, mert nagyon szeretném, hogy legyen meg az Ő akarata, de egyedül nem bírom véghezvinni.

A böjtben a mindenemet, a hétköznapom csodáját nélkülözöm, egyszóval elsötétül a világ és teljes szívemből hiszem, hogy a megváltással felragyog a fényesség, s a fényességben minden tisztán látszik majd. Bűneink bocsánatot nyernek és értelmet nyer a szenvedés.

Mondtál már le arról, ami a legkedvesebb számodra?

Előfordul, hogy nincs, sehol sincs buborék. Nem látom őket, mert benne vagyok. Lebegek, amíg földet érek, s biztosan két lábra állhatok. Emlékeimbe és a jövőbe vetetett hitembe kapaszkodom, ha a jelenben kicsúszik a lábam alól a talaj. Szerencsére az eget nem veszíthetem szem elől.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.