Én nem vagyok jó rövidtávfutásban. Gyors vagyok, van bennem versenyszellem is bőven, de nincsenek olyan hosszú lábaim. Ellenben van erőm, kitartásom, teherbírásom, tűrőképességem, akaraterőm, eltökéltségem, célom. Biztos, hogy szuper hosszútávfutó lennék.

Idegenként érdekes, segítőkész és kedves, de szigorú vagyok. Ahogy közelebb lépsz, meglátod a falat és keménynek, ijesztőnek tűnhetek, de ha kitartó vagy rám találhatsz… Ezt is tudom, így nincs értelme alkalmi kapcsolatokat keresnem, mert az mindenkinek szörnyű lenne. Hosszútávon gondolkoztam mindig is. Az első ovis udvarlómat is a férj mércéjével néztem végig mielőtt visszamosolyogtam rá, de az a mosoly olyan komoly volt, hogy berezelt a kis pisisJ. Nem vagyok szerető típus. Feleségnek neveltek.

Barátként sem vagyok vicces egy táborozás erejéig, mert tökéletesnek és mindent tudónak akarok tűnni, de a barátaim, akik a szövetségeseim lesznek, nos velük mi mindent tudunk egymásról és tökéletesek vagyunk a másiknak.

Hosszútávon gondolkozom. Rövidtávon értelmezve sokszor ijesztőek, fájdalmasak, vagy túlontúl csábítóak lehetnek dolgok… de ha egy életen át akarjuk játszani a dolgokat máris más a kép. Az ijesztő védelmező lesz, a fájdalmas tanulságos lesz, a csábító ijesztő lesz…

Rövidtávon néha elfoglaltnak, fontosnak, sokkolónak, törtetőnek tűnhetek, de hosszútávon világos, hogy lehet rám számítani, sokkolóan buborék vagyok, a törtetésem a jóért van, és a célok melyek fontosak, melyekért élek értelmet adnak az életnek.

Te szoktál ígéreteket tenni? És betartod őket? Én azt hiszem, sokat ígérünk másoknak és magunknak is. S, talán nem is mindig sikerül betartani. Én abban hiszek, hogy ígéretek helyett világosan és nyíltan meg kell osztani a másikkal a céljainkat. A célunk fényében pedig minden tettünk, mondatunk, jó és rossz percünk, amit megteszünk és amit nem, érthető lesz a másiknak. Tudja, hogy hova tartunk, dönthet, hogy velünk tart-e.  Ha a szavak helyett cselekvőek leszünk és kitartunk a célunk mellett, sokkal jobban megbízik majd bennünk a másik, mintha mindig megígérnénk mi lesz a következő lépés, amit bizony nehéz kiszámítani.

Különbözőek vagyunk. Előfordul, hogy ugyanoda tartunk, mégis más úton tudjuk megközelíteni a célt. S ha találunk valakit, akivel közös úton haladhatunk, ne felejtsük el, nem egyformák a lépéseink, a gyorsaságunk, a határozottságunk. Hol utánunk siet, hol lemarad a másik. Hol bevárjuk, hol elhagyjuk egy percre őt. Együtt vagyunk, ezt eldöntöttük, működik és a cél is közös, de egyesek kettőt lépnek előre egyet hátra, mások futnak, hosszútávon futnak pihenés nélkül, s megint mások rövidtávfutók. Ez utóbbiak lendületet vesznek, majd belassulnak, leszaladnak a völgybe, majd felmásznak a dombon… Egyenletes kocogás, vagy gyorsabb-lassabb futás… egy idő után közelít a tempó, tanulunk, összecsiszolódunk, és ha hosszútávon gondolkoztunk mindegy, hogy egyes szakaszokat ki hogy tett, meg, a fontos, hogy közösen értünk a célba.

A magányos győztessel senki nem örül. Elég, ha gondolatban nem felejted el, hogy nem vagy egyedül, még ha te máshogy csinálnád is, meg kell értened, el kell fogadnod a másikat. – A társas-játékok szabályait nem egy ember alkotja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.