Manapság nem divat, nem szükséges, nem kívánatos. Nők és férfiak is hirdetik, hogy nélküle is működik. A statisztikák mást mondanak, de hát ki hisz a számoknak? Még hangosabban hirdetik a rabságot bele látók, hogy nem szükséges a stabilitáshoz… igen, a válások 100%-a házassággal kezdődik.

Családi támogatások miatt elválnak, (vajon a támogatás lett rosszul kitalálva, vagy az ötlet elvetemült, hogy a holtomiglan, holtodiglant pénzzé tesszük?); hitelek miatt összeházasodnak, ha abból indulunk ki, hogy manapság egy élet nem elég a tartozás rendezésére, lehet, hogy ez egy komoly kapocs. Bejelenti az ifjú pár a nagy hírt és gúnyos túlpirosított arcok és rúzsos fogak súgnak össze: „jön a baba”, ha nem jelentik be, akkor mást vélnek tudni. Nem is kell elsietni! – hangzik egyre többször… Hát nem is, de vajon hányan törik magukat, azon, hogy a versenyvilág helyett az életre, a házasságra is felkészítsék a fiatalokat, példát mutassanak a szerető társ szerepére? Mit lát ma egy 7 éves barbie babázó kislány? Mit akar Ken, és mire vágyik Barbie? A fiúk házat építenek-e még a kockákból?  A legkisebb királyfi boldogan él-e szíve hölgyével, amíg meg nem hal, vagy a mesék is úgy tanítják: amíg minden oké, aztán tovább pattan a fehér lovon, hogy nehogy szembe kelljen nézni valami megoldandó problémával.

Talán papír a házasság, nekem szentség és nem értem, hogyan kerülhet egyre több egyetemes érték a társadalom fekete listájára. Család, hűség, házasság, őszinteség, becsületesség… a 21. században nem trendi semmi, ami nem az énről szól? Győz az individualizmus?

Úgy írom a mai bejegyzést, hogy látom a nagyszüleim közel 60 éves házasságát. A munkahelyemen látom milyen fájdalmas, ha az embernek nincs családja. Nézem a stabil kapcsolatoktól mentes sorozatokat. Dajkálom a friss házas barátnőim házasságának első, vagy második gyümölcsét, és örömmel figyelem, hogy képesek vagyunk tenni a másikért, még akkor is, ha sok nehéz nap van, sok nap, amikor könnyebb lenne egyedül, vagy egy másikkal.

Müller Péter az igazi nőket és férfiakat keresi, egyik kedvencemben… Én az értékeket keresem. Nem vagyunk értékvesztett társadalom! Csak annyi tévutat raktak körénk, hogy észre sem vesszük, ezeknek semmi köze a létezéshez. Annyi fény, csillogás, hang, lehetőség tárul elénk, hogy az Isten által belénk oltott értékekre nincs időnk, erőnk, kedvünk. Pedig nem vesztek el, csak arra várnak, hogy újra felfedezzük őket.

Azt hittem a válságban felértékelődik a család szerepe, hogy sokan rájönnek, filléres viták nem választhatják el azt, kivel minden összeköt. Reméltem, hogy rokonok, barátok, családok jobban ott lesznek egymásnak, mint valaha.

Mennyit ér az ember? Hol a válasz? A bankszámlán, a bizonyítványokban, vagy a társunk szívében.

Országok mennek csődbe? Bennünk a lehetőség, hogy a béke országát akárhol és akármikor megvalósítsuk, annyiszor ahányszor csak akarjuk. Semmi más nem kell hozzá, csak szeretetteljes pillanatok, melyeket megosztunk másokkal, ez nem tud összeomlani.
Ne felejtsd, akit megszelídítettél, azért felelősséggel tartozol. Remélj! Adj hitet! Segítsd a fiatalokat, hogy a házasságban azt lássák, amit a gyűrű jelképez; hogy stabil személyiségek, dönteni képes ifjak, szerelemükkel csodákat létre hozó harcosok legyenek, akik látják a jövőt, felnőttek tudnak lenni, felelősséget vállalnak! Akik látják, hogy az értékeket ők örökítik tovább!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.