Gondolkozz, ne keress instant válaszokat. Mindig nyitott szívvel, az érzések mélységeivel és magasságaival akarj élni– minden hétköznap.


Hétfő… szürkület… ezer érzés ölel körbe… Vannak napok, amikor annyira pörgünk, hogy percekre, órákra elfelejtünk gondolkozni, érezni… erre mondjuk, hogy bedarálnak, vagy elkapott az ékszíj. Szerencsére feleszmélünk!

De ismerek olyanokat is, akik éveken át elfelejtik mire vágynak igazán… hivatásos bábjai lesznek a saját életüknek.

Mennyi sztereotípia: „Az ábrándozás az élet megrontója”; „A vágy mindent szeret csak a beteljesülést nem” …és folytathatnám hosszan, e kiábrándult, bátortalan, belenyugvó gondolatokat… Persze, megközelítés kérdése, hogy találunk-e olyan élethelyzetet, amikre igazak lehetnek a fenti sokszor hallott intések... Egy iskolás lány arra gondol, hogy híres énekes lesz tanulás helyett (pillanatnyilag valóban lehet megrontó…jegyet lerontó).  Vagy nagyon vágyunk egy barackos tortára, de ahogy magunkba tömjük, féktelen habzsolásba kezdünk, már nem is olyan csoda tölt el minket, mint mikor rá gondoltunk a remegő zselatin hűsítő, savanykás érintésére (a kapzsiság a rossz, szemben az alázattal, nem a vágy!).
Hogy én hogyan közelítem meg a fent idézetteket arra elég egy jól irányzott kérdés: Racionalizálhatod az érzéseket? Azaz képesek vagyunk összeegyeztetni a szív és az ész érveit, úgy, hogy ne engedjünk egyikből sem? Az én válaszom nem.

 Akkor nincs is aranyközépút?

 
Az a kérdés tehát, hogy az ész (szeretet, biztonság és megfontoltság, kiszámíthatóság és apró örömök, békés, csodálatos nyugodt meghitt pillanatok, bejósolható eredmények), és a szív (szerelem, izgalom és kaland, nagy hullámok a gyötrelemtől a leírhatatlan gyönyörig, kreativitás és meseszép pillanatok)  tudnak-e együtt, egyensúlyban létezni benned?

Az eszét követő kislány tanul és biztos elér valahova, valameddig; talán célt ér. Az álmait, érzéseit követő próbálja beteljesíteni a vágyakat, küzd, harcol, veszít és nyer is, és esetleg felér a csúcsra. Bárhogy is döntsön, ha idővel rutinná válnak a hétköznapok, ha nem talál mindig újra és újra pár percet, amikor becsukja a szemét és felteszi a kérdést: Vezet-e valahova, amerre tartok? Ezt jelenti számomra az élet? - Akkor nem találhat rá az élet aranymetszésére, enélkül nem lelheti meg az egyensúlyt.

De van aranyközépút: ahol örömét lelheti az utazásban is, nem csak a megérkezésben. Örömét lelheti a biztonságos középszerűségben is, csodákká varázsolhatja az egyszerűnek tűnőt. Kreativitása előtérbe kerülhet, miközben kezében tartja az érzéseket. Visszakapcsolhat, vagy ráléphet a gázra, irányt változtathat és megújulhat… de csak akkor, ha mer kérdezni és se a szívét nem folytja el, sem az eszét nem dobja el. Csak akkor, ha mind kettőre figyel mindig, ha figyel önmagára és egy percre sem engedi, hogy valami külső „hatalom” irányítsa.

A rutin az élet megrontója és a vágy mindent szeret csak a megcsömörlést nem.

Az érzéseidet ne akard egyeztetni társadalmi elvárásokkal, mert a társadalom konform, te pedig egyedi! Légy normakövető, de merj újítani, ha rátaláltál egy jobb irányra. Se a szívedet, se az eszedet ne mások szemüvegén át értékeld. De mindig merj tanulni másoktól és együttérezni másokkal.

A vágyaidat teljesítsd be, de hagyj időt rá…néha évek kellenek, hogy megérjünk álmaink átélésére. Ha felkészülünk, ha át tudjuk élni az oda vezető utat,meg tudjuk élni a sikert és ismerjük, hogy hol vannak a határaink, van erőnk, bátorságunk és hitünk, akkor ne álljunk meg a cél előtt, csak azért mert találtunk egy biztos pontot. Ha úgy érezzük van feljebb vágyjunk rá!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.