Annyira fáj a fejem, minden apró sejtemet érzem. Ez egy fáradtabb nap.  S előfordul, hogy egy-egy ilyen időszak elhúzódik. Rossz napok, nehéz hetek, gyötrelmes hónapok, netán végtelennek tűnő, fojtogató évek. De ettől, ettől még az élet szép.

Van, hogy annyira sírok, hogy fuldokló hüppögésbe megy át a zokogás és csak a hidegzuhany segíthet rajtam. De ettől még érzem, boldog az életem.

Mindannyian be tudnánk számolni szívszorító gyermekkori pillanatokról és sokunknak nem volt „gyerekszobája”. Nem egyedül vagyok a világon, akinek elváltak a szülei, de azok, akik kitartottak egymás mellett, ott sem csak a habcsók szerelemről szóltak a mindennapok. De ettől még órákig tudnék mesélni a gyermekkorom könnyed, szeretetteli, biztonságos és felemelő pillanatairól. S biztos Te is elő tudsz kapni pár jó pillanatot a zsebedből…

Én mikor babákkal játszottam el a jövőt azt hittem, ha rátalálunk az igazira, az tökéletes lesz. Mikor először hallottam veszekedni az egyik osztálytársam szüleit, akikről azt hittem, hogy ők a Mr. és Mrs. megtalálta a boldogságot, egy világ tört össze bennem. Aztán másnap megpuszilták egymást. Végképp nem értettem. A kibékülés, a probléma megoldás mintájáról lemaradtam. Meg voltam róla győződve, hogy a jó kapcsolat egy nagy buborék, mígnem egyszer a nagypapám elmondta, hogy nem fenékig tejfel az élet a sírig tartó házasságban sem. Talán most úgy érzitek, nem mondok semmi újat, de nekem ez a mondat óriási terhet vett le a vállamról. Ha a lassan hatvan éve boldog házasságban élő nagypapám ezt mondja, akkor azt komolyan kell venni, nem csak meghallani, hanem átérezni, megérteni, megjegyezni. Rájöttem, a született feleségeknek is vannak kemény perceik. Emberek vagyunk, érzéseink, kérdéseink sokszor túl bonyolultak nekünk. Rég volt ez már… Túl vagyok azóta számtalan harcon, melyet sikeresen vívtunk meg. Sok csatát megnyertünk a párommal, akinek ma van a születésnapja. Kiálltunk egymás mellett jóban, rosszban. S nem tudom, hogy a háborút megnyerjük-e, mert messze még a megnyugvás pillanata, de ettől még érzem, megéri minden perc, amit a másikkal megosztok, átélek. Könnyebb lenne egyedül? Könnyebb lenne, ha a döntéseink nem vonnák maguk után, hogy elesünk lehetőségektől? Könnyebb lenne, ha ide-oda ugrálhatnánk az időben? Jobb lenne, ha két életünk volna? Talán. De biztos vagyok benne, hogy Istentől pont annyi tudást, ismeretet, érzést kaptunk, ami nekünk, embereknek elegendő ahhoz, hogy igazán szeressünk és ezáltal a Mennyországba jussunk. És ahhoz néha a poklot is meg kell járni. Tudom hova tartok, és így már relatív, hogy mennyire van rossz napom. Valamit valamiért.

Boldog születésnapot szerelmem! A mai buborék neked szól. Neked, aki ezernyi kincsedből a legnagyobbakat nekem adtad. Akivel közösen tanultunk meg válaszolni az élet számos nagy kérdésére. Remélem a buborékokat nem csak én érzem, hanem belevarázsolom a hétköznapok pillanataiba, melyek fájdalmasak is lehetnek, bonyolultnak is tűnhetnek, de ettől még tudjuk, hogy az életünk szép, ettől még kitartunk a másik mellett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.