A legtöbb dologra az életben nincs biztos válasz. Gyermekkorunk társasjátékaival ellentétben a felnőttkor játékainál sokszor nem találunk játékszabályt. Hogy kik nyernek, akik mennek, vagy akik maradnak; akik mernek, vagy akik kivárnak; akik minden mezőre rálépnek, vagy akik kimaradnak egy lépésből, akik börtönbe maradnak a hatos dobásig, vagy azok, akik kihúznak minden szörnyűséget tartalmazó szerencse kártyát (soha nem értettem gyermekként, hogy az ellenfélnek vagy nekem szerencse), netán azok, akik kört ismételnek - bizonytalan. A mérkőzéseknek vannak nyertesei, de nincs recept arra, hogy ki nevet a végén. Sokan vannak, akik esküsznek, vagy hisznek, ebben-abban, ezáltal kapnak egy alapot arra, hogyan kell játszani, de a végét, hogy meddig kell jónak lenni, mikor kell bűntelennek lenni (mindig persze… jól hangzik) és hogy sikerült-e nekik, nem tudják. Remélik, hiszik, bíznak benne. Viszonylag világosnak tűnik, hogy ki a fekete bábú és ki a fehér (véletlenül sem bőrszínre gondolok), és az értelmező kéziszótár pontos meghatározást ad arról, hogy kik a parasztok, a királyok, királynők, futó(bolondok)k és én biztos vagyok benne, hogy ki a bástyám. Isten, az én erős várfalam, én vagyok, aki vagyok és lovaim az erények. Keresem a szavakat az élet játékára, nem szeretném, ha ez a mai bejegyzés egy tabura, vagy egy activityre hasonlítana inkább. De nem vagyok könnyű helyzetben, mert vannak olyan arcok, akikről már a gyerekkori számítógépes játékok sem határozzák meg, hogy a gonoszak, vagy a jók közé tartoznak. A mesékben egyre kevésbé egyértelmű kivel is kéne azonosulnunk, úgy tűnik a gonoszak egyre szerethetőbbek, a mostohák egyre többen vannak, a szegény legény egyre életképtelenebb, a jók szánalmasak, vagy kiderül a végén, mégsem azok, akinek látszanak. Ennek a fele se tréfa, még a végén kiderül, hogy egy-egy furcsa figurára van szükségünk ahhoz, hogy mi magunk végül jó irányba induljunk, ahelyett, hogy a jósággal kikövezett úton a pokolba fussunk be tévedésből.
Egyesek rizikóznak, egy lapra tesznek fel mindent, sokan blöffölnek, hogy kimásszanak a bajból, néhány játéknál bizony nem megy zsírozás nélkül és előfordul, hogy csak akkor kerülünk előrébb, ha mással felhúzatunk négy lapot. Mondhatjuk, hogy közösek a szavaink, de vajon ugyanazt gondoljuk-e egy képről, egy élethelyzetről, egy jelről. Hol siklanak félre a gondolataink és hol találunk rá arra, aki ha nem is az igazi – mert ki szeretne mindent megkapni, akkor miről szólna a játék? – de pont az, aki nekünk kell, hogy megértse a rajzainkat, a szavainkat, a jelzéseinket?
Nem áll össze egy bejegyzésben minden képkocka, az életünk nem 5000 ezer darabos puzzle, az sokszor egy hídnak is kevés… de minden bejegyzés mondhat neked valamit arról, hogy merre keresd a gyilkost, a megoldást, hogy ne maradj örökös hunyó. Olvass sokat, mindenfélét. Borzongj sci-fitől, sírj a romantikusok túláradó érzelmein, kacagj a komédián, versekben keresd „mit akart mondani a költő” (nem akart semmit mondani, amit akart mind leírta!), mi az, amit te már megértesz. Olvasd újra, nézd újra, játszd újra. Langyos, meleg, forró… vigyázz nem tudod másnak átadni a forróságot, ha rátalálnál - megégetnéd csak! Nem igaz, hogy skatulyázhatunk sorsokat, mert nincs két egyforma ember. Én láttam már olyat, aki a legolcsóbb telekkel nyerte meg a Monopolyt!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.