Relax!
Ne akarj ma rendet rakni! Ne ma vedd sorra a feladatokat! Ne gondolkodj ma semmin, csak dőlj el, kapcsold ki a gépet (ha végigolvastál:)) és hunyd le a szemed. Hallgasd a csendet. Tedd a kezed a szívedre és érezd, ahogy élsz. Figyeld a lélegzeted és örülj, hogy élsz. Engedd el magad és mosolyogj.

Ha elvégeztél egy feladatot, adj egy percet magadnak mielőtt belevágsz a következőbe. Egy percet csak, hogy megünnepeld!

Hogy vártad, hogy sikerüljön minden vizsga, hogy végre beszokjon a gyermek az oviba, hogy sikerüljön a tökéletes húsleves, megtanulj angolul, elkészülj a kötött pulóverrel, tíz percet bírj a futópadon, visszatérj az edzőterembe, végig csinálj egy lé-böjt kúrát, megtaláld álmaid munkahelyét, beilleszkedj egy új közösségbe, elolvasd az ide-oda pakolt könyvet, végiglapozd az újságod, betartsd a fogadalmad, megírd az elmaradt feladatokat, kiegyenlítsd a tartozásokat, lezáruljanak az orvosi vizsgálatok, idejében hazaérj a gyermekedhez, ne emeld fel többet a poharat, eljuss a szerelmeddel a lagúnák városába, befejezd a takarítást. Állj meg, ha sikerült! Ünnepelj! Adj hálát!

Ha teheted, mielőtt újra beleveted magad a feladatok tengerébe lepd meg magad: a kedvenc sütiddel, egy ropogós almával, egy kényeztető masszázzsal, egy koncerttel, egy mozijeggyel, egy társas partival, egy ünnepi étkészlettel megteremtett vacsival még akkor is, ha a kedvenc pirítósod a menü… Valamivel, ami megadja az emelkedett hangulatot. Legyen a sikered másnak bármilyen természetes lépés is, te ünnepelj! Ha mások nem is tudják körülötted miért a Zsolnay a lekváros kenyérnek, te élvezd a munkád gyümölcsét!

Persze nem zengünk zsoltárokat minden lélegzetért, lépésért, illatért, hangért, alkotásért, lépésért. Bár tehetnénk! Az élet csoda! Egyezzünk ki annyiban, hogy egy-egy akkordnyi megelégedésre minden héten szükség van, bármiért, amiről úgy gondoljuk többek lettünk tőle.

Drága Lill. Az eredményeket írd fel egy lépcsőfokra és soha ne akarj lejjebb lépni. Hajolj le másokért, húzd fel őket, de magadat ne húzd le, se fel;). Ahogy a nagypapám mondta, mindig nézz lefele – hogy lásd mennyit haladtál, mennyi mindent megoldottál már. De még többet nézz felfele, mert a lépcsőt nem tudjuk megvenni a Mennyekbe. S, nem is kell, hisz több mint 2000 éve elkészült az út, csak rá kell találni. Minek most hátra nézni, úgysem tudunk tolatni, lépj a gázra és hidd el, hogy ez még csak a kezdő sebesség!

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.