Csupasz kis mindentudó. Semmit sem tud tenni, mindent érez és ért, s ki tudja, mennyit tud! Öregségére ugyanilyen lesz. S közte? Közte egyetlen egy kérdés marad. Mire használja cselekvő éveiben azt, amit nem tud elveszíteni teljesen. Önmagát.

Önálló lesz, vagy úton, útszélen  egyedül, kívül, esetleg mindenekfelett álló. Nem arra gondolok most, hogy mennyire áll meg a saját talpán a létező, bár a mamahotelek korszakában – melyet kenhetünk gazdasági válságra, ha úgy nagyobb megnyugvást jelent – ez is meg ér egy Misét.

Momentán arra kívánom fújni a buborékokat, hogy saját gyökér nélkül nem megy. Hogy a súlyos boldogtalanság vészharangja, ha kell, egy életen át csilingel, ha nem kezdődik meg az ismerkedés  az énnel. Kérdések jutnak eszembe, mikor a felszín alá nézek, s nem veszem be, hogy apró, értelmetlen, vagy érthetetlen történések lehetnek okai kapcsolatok működésének, vagy gyilkosának.

Tulajdonosa- e saját magának az adott férfi, vagy a hozzáadott nő? Mert elajándékozni, átadni, megosztani csak így tudna egy-egy darabot testéből, lelkéből, szívéből…

Rendelkezik-e egyéni pillanatokkal? Mert a környezet apró villanásaiból nem lehet felépíteni a saját lámpását.  Vannak-e egyéni elképzelései, mert más gondolataiból nem találja meg válaszait.

Van-e magán élete? Olyan élet, mely senki számára meg nem mutatható csodás, nyugalmas szigetként várja, ahol mindig rálelhet önmagára, s amelyből erőt nyerve az életöröm árasztja el tüdejét, hogy beleüvöltse a csendbe: élni jó. Teljesen privát percek, melyek boldogságtól lüktetnek a szabadság, a függetlenség és az önmegvalósítás zászlaja alatt. Írás, olvasás, zenélés, tánc, gyűjteményének rendezgetése, titkos naplója, esti imája, bármi, ami kiemeli a pillanatból, hogy utána magához ölelje a mindenséget és a mindent jelentő egyetlent.

Rátalált-e saját útjára, álmaira, céljaira, vagy csakis másokért, másoknak, másoltan hiszi, hogy valaki pont ugyanazt, ugyanakkor, ugyanúgy tenné, mint ő.

A személyigazolványok fényképei igazolják kié a gazda test, a csupasz, vagy ereje teljében lévő ember. Arra a kérdésre azonban, hogy az egyéni és megismételhetetlen lélek, a szellem és az érzések felfedezésre kerültek- e, vagy mások elnyomták, ellopták, elbagatellizálták, vagy ellenezték csak egyetlen módon kaphatunk választ. Ha megnézzük a jelenéről beszélőt, s keressük a tiszta szeretetből születő mosolyt, a boldogság egyetlen igazolóját. Ha elkapunk egy-egy ilyet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy magával és a világgal rendben élő ember áll velünk szemben, aki ha néha el is veszíti a fonalat, tudja honnan jött és hova tart. S a csupasz valóságnál nem ér véget léte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.